30 éve nyitott az első PENNY Magyarországon
Izgalmas aktivitásokkal és különleges meglepetésekkel ünnepel a diszkontlánc
Június 6-án ünnepli magyarországi működésének 30. évfordulóját a PENNY. Az akkor még újdonságnak számító diszkontformátum az elmúlt három évtizedben a hazai kiskereskedelem meghatározó részévé vált, miközben a PENNY generációk mindennapi bevásárlásainak részese lett. A kerek születésnap alkalmából a vállalat a vásárlókkal közösen idézi fel az elmúlt évek emlékeit, és egész éven át különleges aktivitásokkal, nyereményekkel és meglepetésekkel készül számukra.
Az első üzlet 1996-ban, Szentesen nyitotta meg kapuit még Penny Market néven, az ország első olyan diszkontjaként, amely ma is működik Magyarországon. Azóta sok minden változott: megújultak az üzletek, bővült a választék, megjelentek a saját márkák, a PENNY Kártya hűségprogram és a digitális szolgáltatások, a vállalat pedig az elmúlt években arculatváltáson is átesett.
A fejlődés mellett ugyanakkor a folytonosság is fontos része a PENNY történetének. Jelenleg hat munkatárs dolgozik a vállalatnál, akik már az induláskor, azaz 30 éve is a csapat tagjai voltak, és a kínálatban is megtalálhatók olyan sajátmárkák, amelyek szinte a kezdetek óta velünk vannak: a Sissy tejtermékek 1997 óta, a Karát húskészítmények pedig 1998 óta a PENNY portfólió részei.
A vállalat célja, hogy mindig, minden élethelyzetben a vásárlók mellett álljon, ahogyan azt az elmúlt 30 évben is tette. A mai PENNY már modern üzletekkel, digitális megoldásokkal, megújult sajátmárkás kínálattal és közel kétharmad részben hazai termékekből álló választékkal várja a vásárlókat, miközben megőrizte azt, amiért sokan annak idején megszerették: a pénztárcabarát árakat, a megbízható minőséget és a gyors, egyszerű bevásárlási élményt.
Nosztalgia, nyeremények és meglepetések
A születésnapot a PENNY a vásárlókkal közösen ünnepli meg. A következő hetekben országos kampány, új reklámfilm, különleges promóciók és számos olyan aktivitás várja a vásárlókat, amelyek a nosztalgiára építve hozzák vissza az elmúlt évtizedek emlékeit.
A kampány egyik kiemelt eleme a több héten át tartó nyereményjáték, amelyben a vásárlók többek között autót, utazási utalványokat és elektronikai termékeket is nyerhetnek. Emellett a PENNY Kártya tulajdonosok számára külön promóció is elérhető lesz, amely során akár a vásárlás összegét is visszanyerhetik ajándékkártya formájában.
A diszkontlánc limitált és retro csomagolású sajátmárkás termékekkel is készül. Több, a vásárlók számára jól ismert termék – például a sajátmárkás Sissy palackos tej, kefir és natúr rudi, valamint az Arany Korsó sörök – idézi majd meg a kezdeti évek hangulatát modern köntösben.
“Már hónapok óta készülünk erre a különleges évfordulóra és az ehhez kapcsolódó kampányra is. A célunk, hogy ne csak mi ünnepeljük a PENNY 30 évét, hanem a vásárlóinkat is minél inkább bevonjuk ebbe az élménybe, hiszen az elmúlt három évtized sikereiben ők is kulcsszerepet játszottak” – mondta Varga Noémi, a PENNY Magyarország stratégiai marketing osztályvezetője.
A PENNY-ről:
A PENNY Market Kft. már 30 éve van jelen Magyarországon: az üzletlánc 1996-os indulása óta folyamatosan bővül és fejlődik. Jelenleg 247 üzletet és 3 logisztikai központot üzemeltet, valamint több mint 5000 munkatársat foglalkoztat országszerte. A vállalat küldetése, hogy vásárlói számára országszerte a lehető legfrissebb és legjobb ár-érték arányú termékeiket kínálja, beleértve a kiváló minőségű sajátmárkás és Magyar Termék védjegyes árucikkeiket is. A PENNY kiemelt hangsúlyt fektet a magyar beszállítókkal való szoros kereskedelmi kapcsolatokra. Új beruházásaival, terjeszkedésével pedig folyamatosan támogatja a hazai gazdaság fejlődését. Az üzletlánc a kezdetek óta elkötelezett a környezeti, és társadalmi felelősségvállalás iránt is. Utóbbi kapcsán folyamatosan együttműködik olyan civil szervezetekkel, amelyek elsődleges célja a magyar emberek és családok segítése, illetve támogatása.
Böngészd át a legfrissebb Penny újságot:
Érdemes feliratkozni hírlevelünkre, melyben heti rendszerességgel megtalálhatóak a szupermarketek legfrissebb, akciós ajánlatai is.
Tudtad? Facebookon, Instagramon vagy akár Viberen is értesülhetsz legújabb tartalmainkról! Friss hírek, akciók, spórolási tippek, pénztárcabarát trükkök és házi praktikák egy helyen!
Ezt olvastad már?
- Napraforgó- és olívaolaj árösszehasonlítás: hol a legolcsóbb 2026. júniusában?
- Izzítsd a parazsat: Mutatjuk a hétvégi grillparti legjobb bolti akcióit!
- Sokan elkövetik ezt az életveszélyes hibát grillezés közben: te is közéjük tartozol?
- A modern kertek megmentője: Miért nélkülözhetetlen egy bogárhotel?

