Egy bevásárlás, ami akár egymilliót is érhet: 20 éves a Magyar Termék védjegy
Lehet, hogy eddig csak azt nézted a boltban, mi kerül a kosárba – most viszont az sem mindegy, mi van a blokkon. Idén húszéves a Magyar Termék védjegy, amely két évtizede segít eligazodni a hazai áruk között. A jubileumot pedig egy nagyszabású nyereményjátékkal ünneplik: 2026. augusztus 3. és 30. között akár egymillió forint is lehet a jutalma annak, aki megfelelő termékeket tesz a kosarába. Mutatjuk a részleteket.
Mi van valójában a Magyar Termék védjegy mögött?
A csomagoláson egy magyaros név vagy a piros-fehér-zöld színek még nem jelentenek automatikusan hazai terméket. A Magyar Termék védjegy ennél jóval konkrétabb feltételekhez kötött.
A jelölés azt igazolja, hogy a termék csaknem 100 százalékban magyar összetevőkből, Magyarországon készült. Élelmiszerek esetében ez azt jelenti, hogy az alapanyagként szolgáló növényt itthon termesztették, az állatot Magyarországon nevelték, és a feldolgozás is hazai üzemekben történt. Bizonyos összetevőknél – például sónál, fűszereknél és adalékanyagoknál – természetesen lehet kivétel.
A védjegy tehát nem egyszerű dekoráció a csomagoláson: a feltételek teljesülését független szakértői vizsgálatok és rendszeres ellenőrzések is alátámasztják.
Miért számít, hogy hazai terméket választunk?
A vásárlásnál persze elsősorban azt nézzük, mi kerül az asztalra. A hazai termékek választásának azonban ennél jóval szélesebb hatása lehet.
Egyrészt a megbízhatóság miatt: a védjegyes élelmiszereknek meg kell felelniük a termékbiztonsági előírásoknak, és ellenőrzött forrásból származnak.
Másrészt a munkahelyek miatt: amikor magyar gyártó termékét választjuk, közvetve azokat a hazai vállalkozásokat és munkavállalókat is támogatjuk, akik ezek előállításában részt vesznek.
És ott van a gazdasági hatás is. A védjegyes vállalkozások Magyarországon működnek és adóznak, a náluk megtermelt jövedelem pedig jóval nagyobb eséllyel marad a hazai gazdaságban.
Most viszont a blokk is fontos lehet
A jubileumi évhez nyereményjáték is kapcsolódik. A MAGYAR A NYERŐ program keretében augusztus 3. és 30. között azok között sorsolnak, akik a promócióban részt vevő Magyar Termék védjegyes árukat vásárolnak.
A fődíj nem apróság: egymillió forintot utalnak a szerencsés nyertes bankszámlájára.
Emellett heti és napi nyereményekért is lehet indulni.
Ezek a nyeremények várnak a játékosokra:
- Fődíj: 1 × 1 000 000 Ft, bankszámlára utalva
- Heti nyeremények:
- hét: 100 000 Ft
- hét: 100 000 Ft
- hét: 150 000 Ft
- hét: 200 000 Ft
- Napi nyeremények:
- naponta 1 × 10 000 Ft, összesen 28 alkalommal
- naponta 1 × Magyar Termék Ajándékcsomag, szintén 28 alkalommal
Nem kell mást tenni, mint jól bevásárolni – de a blokkot ne dobd ki!
A játékhoz legalább két, a promócióban részt vevő védjegyes terméket kell vásárolni. Ezután a vásárlást a magyaranyero.hu oldalon vagy a hivatalos mobilalkalmazásban lehet regisztrálni.
Ehhez fiókot kell létrehozni, majd megadni a vásárlást igazoló blokk AP kódját, valamint a vásárlás időpontját és helyszínét.
Van azonban egy érdekes szabály: ha valaki egyazon blokkon legalább 20 darab, a játékban részt vevő védjegyes terméket vásárol, megduplázza az esélyét az egymillió forintos fődíjra.
És van még egy apróság, amit érdemes észben tartani: a blokkot mindenképpen meg kell őrizni. Ha ugyanis nyersz, az eredeti vásárlási bizonylatra szükség lehet a nyeremény átvételéhez.
A nyereményjáték augusztus 30-ig tart, így aki egyébként is hazai termékeket választ, annak most kiderülhet, hogy a hétköznapi nagybevásárlás volt a hónap legjobban sikerült húzása.
Nyereményjáték részletek és szabályzat itt található.
Érdemes feliratkozni hírlevelünkre is, melyben heti rendszerességgel megtalálhatóak a szupermarketek legfrissebb, akciós ajánlatai is.
Tudtad? Facebookon, Instagramon vagy akár Viberen is értesülhetsz legújabb tartalmainkról! Friss hírek, akciók, spórolási tippek, pénztárcabarát trükkök és házi praktikák egy helyen!
Ezt olvastad már?
- Őszülni kezdtél? Lehet, hogy eddig teljesen rosszul tudtad, mi történik a hajaddal
- A hosszabbító, ami csendben veszélyt jelenthet otthon: ezt a hibát sokan elkövetik
- A boltok nem mondják el: így szűrd ki a gyenge minőségű ruhákat már vásárlás előtt
