A SPAR Magyarország Kft. visszahívta egyik népszerű gluténmentes kekszét, miután mikrobiológiai problémát és penész jelenlétének lehetőségét észlelték – közölte hétfőn a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
A hatóság tájékoztatása szerint a visszahívás a 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszre vonatkozik. A termék minőségmegőrzési ideje: 2026. január 26., tételazonosítója L250505, gyártója pedig a Sapidum d.o.o. A vizsgálatok során felmerült a penészgombák esetleges jelenléte, ezért a Spar elővigyázatosságból minden érintett tételt levett a polcokról, és megkezdte a termékek visszahívását.
A cég közleménye szerint együttműködik a hatóságokkal, és azonnal intézkedett annak érdekében, hogy az érintett keksz ne maradhasson forgalomban. A vállalat emellett felszólította a vásárlókat, hogy a jelzett tételhez tartozó terméket semmiképp se fogyasszák el.
A Spar ígéri, hogy az érintett termékeket bármelyik áruházukban visszaveszik, a vásárlók pedig visszakapják a teljes vételárat, még blokk bemutatása nélkül is. A visszavitel határideje 2025. december 6.
az élelmiszerbiztonság és a fogyasztók egészsége továbbra is elsődleges szempont számukra. A vizsgálatot követően a problémás tétel forgalmazását leállították, és fokozott figyelemmel ellenőrzik a hasonló termékek gyártási folyamatait.
A visszahívás nem vonatkozik a SPAR Free From termékcsalád más kekszeire vagy ízesítéseire, kizárólag a kókuszos változat esetében léptek életbe az óvintézkedések.
Ha tehát a közelmúltban vásároltál SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, érdemes ellenőrizni a csomagoláson feltüntetett tételazonosítót és minőségmegőrzési dátumot. Amennyiben egyeznek a fenti adatokkal, ne bontsd fel a terméket, és vidd vissza a legközelebbi Spar áruházba, ahol gond nélkül visszafizetik az árát.
A hatóság felhívja a figyelmet, hogy a penészes élelmiszerek fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, különösen érzékeny szervezetek, gyerekek vagy legyengült immunrendszerű emberek esetében.
A terméket 2025. december 6-ig lehet visszavinni bármely Spar áruházba, a vételárat teljes egészében visszatérítik.
Érdemes feliratkozni hírlevelünkre is, melyben heti rendszerességgel megtalálhatóak a szupermarketek legfrissebb, akciós ajánlatai is.
Tudtad? Facebookon, Instagramon vagy akár Viberen is értesülhetsz legújabb tartalmainkról! Friss hírek, akciók, spórolási tippek, pénztárcabarát trükkök és házi praktikák egy helyen!
(Fotó: Getty Images)
Termékvisszahívás: a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. mikrobiológiai szennyezettség miatt visszahívta a 100 grammos szeletelt füstölt norvég lazacfilét, miután a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata során Listeria monocytogenes baktériumot mutattak ki a termékben.
Ez a kórokozó a liszteriózis nevű súlyos fertőzést okozhatja, amely különösen veszélyes lehet csecsemők, várandós nők, idősek, valamint legyengült immunrendszerű emberek számára.
Az egészséges felnőttek sokszor tünetmentesen átvészelik a fertőzést, ám a veszélyeztetett csoportokban komoly szövődmények is kialakulhatnak.
A betegség lappangási ideje akár 90 nap is lehet, és a tünetek – például láz, hányás, hasmenés, fejfájás – gyakran összetéveszthetők más ételfertőzésekkel. Súlyos esetben agyhártyagyulladás vagy vérmérgezés is felléphet.
Várandós nőknél a fertőzés vetélést, halvaszületést vagy az újszülött megfertőződését is okozhatja. A halálozási arány a liszteriózisos eseteknél elérheti a 20–30 százalékot is – figyelmeztet a Nébih.
A Spar a hatósággal együttműködve azonnal intézkedett: a kifogásolt tételeket kivonták a forgalomból, és megkezdték a visszahívást a fogyasztóktól is. A termékek megsemmisítését vagy elszállítását a hatóság folyamatosan nyomon követi.
Ha valaki a fenti tételazonosítóval rendelkező termékekből vásárolt, és még nála van, akkor azt ne fogyassza el! – kéri a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság!
Érdemes feliratkozni hírlevelünkre is, melyben heti rendszerességgel megtalálhatóak a szupermarketek legfrissebb, akciós ajánlatai is.
Tudtad? Facebookon, Instagramon vagy akár Viberen is értesülhetsz legújabb tartalmainkról! Friss hírek, akciók, spórolási tippek, pénztárcabarát trükkök és házi praktikák egy helyen!
(Fotó: Getty Images)
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. 1990-ben alakult. A cégcsoport első Spar üzletét Tatán nyitotta meg 1991-ben. A tevékenység első éveinek áruház-átalakításait és üzlethálózat vásárlásait új üzletnyitások sora követte, közöttük zöldmezős beruházások is.
Cikkünkben bemutatjuk az Spar aktuális nyitvatartását és a városonkénti eltéréseket.
A Spar üzleteinek többsége az alábbi időbeosztás szerint tart nyitva:
Hétfőtől péntekig: 07:00–21:00
Szombat: 07:00 – 18:00
Vasárnap: 8:00 – 17:00
Ez az időintervallum az ország legtöbb üzletére jellemző, de érdemes figyelembe venni a helyi eltéréseket.
Spar üzletei nyáron is alkalmazkodnak a megnövekedett forgalomhoz, különösen a frekventált helyeken, például a Balaton környékén. A nyitvatartás a legtöbb esetben az alábbiak szerint módosulhat:
Korábbi nyitás (06:00)
Hosszabbított nyitvatartás hétvégén
Extra vasárnapi órák a szezonban
Az Interspar veszprémi és keszthelyi hipermarketeiben az alábbiak szerint módosul a nyitvatartás:
hétfő-szombat: 06:00-22:00
vasárnap: 07:00-21:00
A Spar esetében a nyári nyitvatartás képlete némileg bonyolultabb, mivel a vállalat több üzletformátumot is működtet, melyek nyitvatartási rendje eltér egymástól. A pontos tájékozódás érdekében érdemes felkeresni a vállalat honlapját, ahol minden, általuk működtetett üzlet nyitvatartásáról naprakész információt találunk.
Tipp: mindig ellenőrizd a helyi üzlet nyitvatartását a hivatalos Spar üzletkeresőn!
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft., közel 14.000 dolgozójával az ország ötödik legnagyobb munkaadója. Jelenleg országosan több mint 600 SPAR egység üzemel több áruháztípusban.
A boltkereső segítségével egyszerűen megtudhatod:
az üzlet pontos címét
nyitvatartási időt
parkolási lehetőséget
e-töltőállomás vagy benzinkút elérhetőségét
Csütörtökönként új akciókkal rukkol elő a Spar. Az akciós újságok érvényességi ideje egy hét, a kedvezmény vagy a szezonális termék a készlet erejéig érhető el, ezért érdemes előre átlapozni az Spar online akciós újságot.
Érdemes feliratkozni hírlevelünkre, melyben heti rendszerességgel – többek között – megtalálható a friss Spar újság!
Fotó: Getty Images
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően idén is június első munkanapján tette közzé a Trade magazin az FMCG Kereskedelmi Toplistát, amely rávilágít arra, hogy a vásárlók mennyire változtatják meg a piaci környezetet az árak változása szerint.
A dobogón továbbra sincs változás:
A lap elemzése szerint szembetűnő, hogy a diszkontok közül is – amelyek piacrészesedése már 40% –, csak a Lidl tudta megtartani két számjegyű növekedését, a csatorna többi szereplője is inkább a piacra jellemző átlagos bővülést vagy az az alatti növekedést hozta.
Rámutattak arra is, hogy a drogériák tartják magukat a két számjegyű növekedéshez, ami 12-14-17%-ot (Müller-Rossmann-dm) jelentett számukra tavaly.
A magyar nagy láncok triójában a két hasonlóan teljesítő COOP és CBA mellett a Reál némi mínusszal zárt, de mindhármuknál jól láthatóan csökkent a boltszám. Ugyanakkor a kisebb magyar láncoknál, mint a Kerekes vagy Dél-100, a teljes piaci átlag alatti fejlődést is láthatunk.
Idén először az ALDI maga közölte adatait. Ezzel együtt soha ennyire nem közelítette még meg egymást a 6. helyen álló ALDI és 7. helyen álló PENNY a Toplistában.
Piackutatási adatok szerint 2023-hoz képest egyébként javulás volt érzékelhető 2024 első felében a piacon, de az árak újbóli emelkedése miatt a fogyasztók ismét kezdték visszafogni költéseiket.
A diszkontláncok és drogériák legfrissebb akciós újságait itt találod.
Fotó: Getty Images
A SPAR saját Regnum húsüzemeiben készült grilltermékek többsége magyar alapanyagból, ellenőrzött körülmények között, korszerű technológiával készül. A sertés 100%-ban hazai forrásból származik, miközben idén közel 1 millió kilogramm pácolt hús és 60 tonna steak készül a szezonra.
A Regnum grillhúsokat a kiváló minőség mellett az is jellemzi, hogy szója-, glutén- és laktózmentesek, így az ételérzékenyek is bátran választhatják őket. A vásárlók körében egyre népszerűbbek az előre fűszerezett, kényelmi termékek, melyek a SPAR húspultjaiban egész évben elérhetők. Ilyenek például a magyaros tarja, a császárszalonna, a csont nélküli csülök és a sörös tarja. A grillszezon idején pedig különleges, rakott grilltermékek is megjelennek a kínálatban: rakott csülök, pritaminpaprikás rakott erdélyi szalonna, jalapenos rakott erdélyi szalonna, valamint kolbásszal töltött változat is várja a grillezőket.
A SPAR és INTERSPAR áruházakban a sertés alapú grillkolbászok tarolnak évről évre. A vállalat kínálatában több mint 40-féle grillkolbász érhető el, köztük a népszerű sajtos-sonkás és a különleges cheddar sajtos-áfonyás változat is. A választék nagy része a vállalat Regnum húsüzemeiben készül, ami garantált minőséget jelent. Idén tovább bővült a paletta a SPAR BBQ baromfi grillkolbásszal, míg augusztus folyamán pulyka grillkolbász is elérhető lesz.
A grillsajt kategória töretlenül növekszik – három ismert márka (Karaván, Hajdú, Szarvasi) és három SPAR saját márkás termék biztosítja a változatosságot. A Karaván Camembert újdonságként nagyobb kiszerelésben, új fűszerezéssel jelent meg. A grillfűszerek és szószok iránt is élénk a kereslet: a BBQ, fokhagymás, mézes és chilis ízek mellett egyre népszerűbbek a zöldség- és sajtfűszerek is. A szószok kínálata is sokszínű, a klasszikus BBQ mellett hot-dog, burger és salsa szószok is helyet kaptak.
A vegán életmódot követőkre is gondol a SPAR: a választékban elérhető vegán grillkolbász is, amely a húsmentes alternatívákat kereső vásárlók számára nyújt ízletes megoldást. A vállalat célja, hogy minden vásárlói igényt kielégítsen – legyen szó akár húsos, akár növényi alapú grillezésről.
„A grillezés ma már túlmutat a sütésen – igazi közösségi eseménnyé vált, amely összehozza a családokat, barátokat. A SPAR kínálatát úgy alakítottuk ki, hogy az a sokszínű vásárlói igényekhez igazodjon. Legyen szó klasszikus grillhúsokról, húsmentes alternatívákról, fűszerekről, szószokról vagy akár grillkellékekről, nálunk mindenki megtalálhatja a számára megfelelő termékeket” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A SPAR grill katalógusa IDE KATTINTVA érhető el.
Fotó: SPAR Magyarország
A hazai kereskedelmi piacon a kistermelők és a kisebb beszállítók a termelési korlátaik miatt sokszor hátrányból indulnak, és ritkán jelenhetnek meg egy nagy élelmiszerkereskedelmi vállalat választékában. A SPAR Magyarország 2021-ben indította el a többszörösen díjazott Régiók Kincsei programját a helyi kistermelők kiváló minőségű, kézműves termékeik piacra juttatásának támogatására. A kezdeményezéssel a helyi partnerek lehetőséget kaptak, hogy a vállalat 7 regionális központjának néhány tíz kilométeres vonzáskörzetéből a szállítási láncokat lerövidítve, a lehető legkisebb környezeti terhelést okozva be tudják szállítani magas minőségű termékeiket a SPAR üzleteibe.
Számunkra a termelő személye is rendkívül fontos, olyan partnereket keresünk, akinek szívügye a terméke. 2025-ben tovább folytatjuk a programot újabb partnerek bevonásával, emellett a Régiók Kincsei logisztikai rendszerét is tovább fejlesztjük és még hangsúlyosabb megjelenést kapnak a termékek az üzletekben
– ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A SPAR Magyarország a Régiók Kincsei programban országszerte 125 beszállító több mint 550 termékét forgalmazza. Tőlük 23-féle termékkör árucikkei – egyebek mellett tejtermékek, húskészítmények, tésztafélék, tojások, befőttek, savanyúságok, snack-ek, olajok, szószok, krémek, mézek, lekvárok, alkoholok, és alkoholmentes italok kerülnek az üzletek kínálatába az adott régióban.
A programban résztvevő árucikkeket a hipermarketekben és a szupermarketekben a „piros alma” logóról ismerhetik fel a vásárlók.
Az utóbbi időszakban a legnagyobb sikert a vásárlók körében a tyúktojások, a tejtermékek, a cérnametéltek, a házi sertéstepertő és a dubai csokoládés jégkrém aratta. A beszállító partnerek mintegy 800 embernek biztosítanak megélhetést országszerte.
A hozzánk érkező visszajelzések rendkívül pozitívak: a vásárlóink kiválónak tartják a kézműves termékek minőség, ízét. A kisvállalkozók pedig elégedettek az együttműködéssel és büszkék arra, hogy termékeiket a SPAR üzletek polcain is megtalálhatják a vásárlók. Emellett fontosnak tartják az oktatási programjainkat, mert kamatoztatni tudják az ott szerzett tudást
– tette hozzá Maczelka Márk.
A vállalat a programban szereplő kisvállalkozókat többféle módon népszerűsíti. Számukra a rendezvényein bemutatkozási lehetőséget biztosít, emellett a közösségi média felületein és a szórólapjaiban is hangsúlyos megjelenést kapnak. A programról blogot vezet az üzletlánc és a Régiók Kincsei új weboldalán keresztül is naprakész információk olvashatóak, egyebek mellett az érdeklődők megtalálják a csatlakozáshoz szükséges útmutatót is.
Fotó: spar.hu
Négy diszkontlánc, a Spar, a Lidl, az Aldi és a Penny online elérhető kenyérkínálatát nézte át Trenka Andrea Petra dietetikussal a hvg.hu, és cikkükben hoztak is ajánlásokat arra vonatkozóan, hogy mely termékek a legjobbak.
A szakember állítja, sokszor a legegyszerűbb kenyerek a legjobbak. Nála a többek között a Sparban és a Lidlben is kapható Jókenyér márka friss kovászos-rozsos kenyere és a Spar sajátmárkás – igaz, mostanra már kevesebb boltban fellelhető – Naturpur bio kenyér nyerte a versenyt. Ha valami extrára vágyunk, a Naturpur lenmagos változata is jó választás lehet, „szuper makrói vannak” – azaz jó a tápanyag-összetétele – és alacsony a kalóriatartalma. Mind a három kenyérnek rendkívül magas a rosttartalma, ami jót tesz az emésztésnek.
Ha az ember egészséges kenyérre gondol, nem jut eszébe, hogy az fagyasztott is lehet, de a dietetikus szerint a Spar fagyasztott, teljes kiőrlésű kenyere egészséges, kevés adalékanyagot tartalmaz. A Lidlben kapható durumvekni és a Sparban elérhető Jókenyér friss kovászos-burgonyás és friss kovászos-sokmagvas változata is ilyen.
A Spar Natur rusztikus-kovászos-sokmagvas kenyérkéje, kovászos cipója és rusztikus olivás vagy hagymás kenyere igazi klasszikus, nem jó, nem rossz, de legalább finom. Az aldis kovászos cipó, az E-mentes szeletelt rozskenyér vagy a Lidlben kapható házi kovászos cipó rozzsal szintén a középkategóriába sorolható a szakember szerint.
A lista további elemeiről, illetve arról, hogy mire érdemes még odafigyelni kenyérválasztásnál, a hvg.hu cikkében olvashat bővebben.
Fotó: Getty Images
Mi sem jelzi jobban a nyár közeledtét, mint az a tény, hogy jövő héten több áruházláncban is akciós áron jelenik meg a meleg évszak egyik nagy slágergyümölcse, a görögdinnye, amely hiszen frissítő, édes és tele van vízzel, ami tökéletesen hidratál a forró napokon.
A hazai görögdinnye a szezon közepén tavaly 190-250 forintos kilós áron volt kapható, de idén május elején ennél még jóval többet kell kiadnunk érte.
A május 8-tól érvényes akciós újságok szerint
Fontos megjegyezni, hogy ezek még minden valószínűség szerint külföldi görögdinnyék, a hazai a termelők júniusban szokták elvinni első szállítmányaikat a boltok raktáraiba.
A Nébih korábbi cikke szerint eA csíkos héjú fajtáknál az érett állapotot jelzi a ‒ világosabb csíkoknál megjelenő ‒ halvány vajszín. A sokak által emlegetett kongó hang azonban félrevezető lehet, ugyanis nem feltétlenül az érettségét jelzi, hanem utalhat csupán arra, hogy az adott gyümölcsnek magas a víztartalma.
Fotó: Getty Images
Magyarországon is útjára indul a Red Bull Four 2 Score bajnokság, amely egyedülálló, gyors tempójú szabályrendszerével forradalmasítja a kispályás labdarúgást. A rendezvénysorozat különlegessége, hogy a hazai fordulók során egy Szoboszlai Dominik által kiválasztott csapat is pályára lép, miközben a SPAR vadonatúj, SPAR QUICK & EASY mobilüzletével gondoskodik a döntőre látogatók ellátásáról.
A tavaszi tornán a nézők és játékosok öt helyszínen – Győrben, Szegeden, Debrecenben, Székesfehérváron és Budapesten – élhetik át a bajnokság pulzáló hangulatát. A SPAR QUICK & EASY mobilüzlet például a 2025. május 31-én megrendezésre kerülő budapesti döntőn is jelen lesz: a 16 négyzetméteres üzlettér és a hozzá tartozó helyszíni raktárkonténer igazi kis miniszupermarketet alkot, amelyet darus trailer szállít egyik helyszínről a másikra. Ez a „plug & play” rendszer lehetővé teszi, hogy a SPAR üzlet leemelés után, áramra csatlakoztatva azonnal működésbe is lépjen.
A vásárlók egy kasszával és kiszolgáló kollégával találkoznak majd. A választék kifejezetten az esemény jellegéhez igazodik: a gyorsan fogyasztható, ready-to-go termékek – mint a friss szendvicsek, kész saláták, kávék – mellett snackek, üdítők is megtalálhatóak lesznek. A látogatók 80–100 féle termék közül válogathatnak majd, amelyek között egészségtudatos alternatívák – például magas fehérjetartalmú élelmiszerek, bio és mentes snackek – is helyet kapnak.
„A SPAR számára kiemelten fontos, hogy aktív szerepet vállaljon a sport és az egészséges életmód népszerűsítésében. A Red Bull Four 2 Score bajnokság egyszerre inspirálja a fiatalokat mozgásra, közösségi élményekre és kitartásra. Ezért örömmel csatlakoztunk partnerként a rendezvénysorozathoz, és támogatjuk a szurkolókat vadonatúj üzletkoncepciónkkal” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A SPAR nem csupán mobilüzletével lesz jelen az eseményen: saját márkás sátorral is készül, ahol a kilátogatók a szerencsekerékkel SPAR termékeket és menő márkás ajándékokat nyerhetnek. Ráadásul a házi selejtezők után két SPAR-os csapat is indul a székesfehérvári és a budapesti fordulókon, így a pályán is képviselik az aktív, közösségi szemléletet.
A döntőt – melyen a Liverpool sztárja, Szoboszlai Dominik is ott lesz – 2025. május 31-én rendezik meg Budapesten, ahol eldől, ki képviseli Magyarországot a világdöntőn.
A selejtezők időpontjai:
Fotó: Spar Magyarország
Az eddigi 138 töltőpont mellett további 60 új elektromos autó töltőpont várja az autósokat a SPAR és az OMV Hungária együttműködése révén. Mindezekkel együtt már csaknem kétszáz töltőpont kínál töltési lehetőséget a SPAR szupermarketeknél, az INTERSPAR hipermarketeknél és az OMV-SPAR express üzleteknél.
Az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett Magyarországon az elektromos és a plug-in hibrid autók száma. A SPAR Magyarország elkötelezett a környezetbarát technológiák alkalmazása iránt, ezért 2019-ben elkezdtük a töltőpontok kiépítését a SPAR-üzleteknél. Az eltelt hat évben vállalatunk számos, az autós vásárlói forgalom szempontjából frekventált új vagy modernizált szupermarkethez és hipermarkethez telepített elektromos töltőállomásokat. Az elmúlt évben újabb fontos állomásához érkezett a programunk: az OMV Hungáriával elindult együttműködésünk keretében mintegy 12 városban összesen 60 új töltőpont létesült OMV-SPAR express, illetve INTERSPAR üzletek parkolójában. Mindezekkel együtt már 52 üzletnél 198 töltőpontot vehetnek igénybe országszerte az elektromos autóval érkező vásárlóink
– ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A SPAR és az OMV Hungária együttműködésének eredményeként telepített 60 új töltőpontot nyolc budapesti, és egy-egy dunaharaszti, balatonlellei, szentendrei, szigetszentmiklósi, makói, debreceni, tatai, érdi, pécsi, tatabányai és békéscsabai OMV-SPAR express és INTERSPAR hipermarket parkolójában használhatják az elektromos autók tulajdonosai. Az ultragyors, prémium töltők 150-300 kW-os töltési lehetőséget kínálnak az autósoknak, amellyel az erre alkalmas elektromos járműveiket akár mindössze 20 perc alatt 10%-ról 80%-ra tölthetik fel.
Az érdeklődők számára a SPAR a honlapján egy interaktív térképet is készített, amelyre az összes magyarországi töltőpont felkerült: https://www.sparafenntarthatojovoert.hu/e-autotolto
Fotó: SPAR Magyarország