A Lidl legújabb akciós újsága szerint augusztus 28-a, csütörtöktől kapható lesz a boltjaikban az Álmodozó, vagyis elhozzák az üzletekbe Magyarország Cukormentes Tortáját.
Míg a cukrászdákban – bár nagyon széles skálán mozognak az árak – kerekítve 1700-1800 forintba kerül átlagosan egy szelet 2025-ben, addig a Lidl 1199 forintért árulja majd az Álmodozó tortaszeletet.
Korábban a Startlapnak Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke úgy fogalmazott, a magas ár a nyersanyagárak emelkedésének tudható be: a Magyarország Tortája verseny döntője óta a meggy ára csaknem a duplájára emelkedett, ez az alapanyag pedig mind a DCJ Stílusgyakorlatban, mind pedig az Álmodozóban is szerepel. Ezzel számolva az ország tortája esetében egy szeletre nagyjából 700 forintos nyersanyagárakkal kell számolnia a cukrászdáknak.”Ilyen nyersanyagárakkal 1500 forint alatt nem kínálhatják az üzletek, és még ez az ár is necces” – mondta a Startlapnak.
Mindennek fényében a Lidlben tényleg nagy érdeklődésre, hosszú sorokra lehet készülni a cukormentes országtorta iránt, még akkor is, ha nem teljesen ugyanarra a külalakra számíthatunk, mint ahogy az eredményhirdetésen bemutatták a desszertet.
Az akciós újságban megjelent fotó szerint így néz majd ki egy szelet az Álmodozóból:
Magyarországon minden évben – az “ország tortája” mellett – meghirdetik a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt is.
Alkotója: Kovács Alfréd, a váci Édes Vonal Cukrászda cukrásza
Ízvilág: Békebeli, klasszikus hangulat – idézi a Lúdláb és a Rigójancsi ízvilágát, de hozzáadott cukor nélkül
Főbb komponensek:
Kakaós–mandulalisztes piskótalapok
Fahéjas, chiamagos meggyragu
Enyhén édes tejcsokoládékrém
Rétegek között ropogós csokoládés elem – kakaóbabtöret
Sulikezdés okosan – Ötletek és tippek az Akciós-Újság.hu oldalán. Böngéssz kedvedre!
Érdemes feliratkozni hírlevelünkre is, melyben heti rendszerességgel megtalálhatóak a szupermarketek legfrissebb, akciós ajánlatai is.
Tudtad? Facebookon, Instagramon vagy akár Viberen is értesülhetsz legújabb tartalmainkról! Friss hírek, akciók, spórolási tippek, pénztárcabarát trükkök és házi praktikák egy helyen!
(Fotó: Getty Images)