November 11-e, Márton‑nap közeledtével újra terítékre kerül a liba – nemcsak szó szerint, hanem gasztronómiai és hagyományőrző szempontból is. A hagyomány szerint, „aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik” – legalábbis így szól az egyik ismert mondás.
Márton-nap minden évben november 11-én van, és Szent Márton püspök emlékét, valamint a gazdasági év lezárását ünnepeljük. Ez a nap a hálaadás, a bőség és a télre való felkészülés ideje volt már a középkorban is – amikor a betakarítás és az őszi munkák véget értek, az emberek lakomát tartottak, bort kóstoltak és libát sütöttek.
Szent Márton a 4. században élt, Savariában (a mai Szombathelyen) született, és a legenda szerint Tours püspöke lett. Ifjúkorában római katona volt, de később keresztény hitre tért, és életét a segítésnek szentelte.
A legismertebb történet róla az, amikor köpenyét kettévágta, és az egyik felét egy fázó koldusnak adta. Később álmot látott, amelyben Jézus viselte a köpenyt – ezután elhagyta a hadsereget, és szerzetesként élt tovább.
Amikor püspökké akarták választani, Márton szerénységében a libák közé rejtőzött, hogy elkerülje a megtiszteltetést – a libák azonban gágogásukkal elárulták. Innen ered a libák és Márton-nap kapcsolata: a liba azóta is az ünnep szimbóluma.
| Áruház | Egész liba (kg-ár) | Libamáj (kg-ár) |
|---|---|---|
| Lidl | 2 899 Ft/kg. | 4 199 Ft/kg |
| Tesco | 1 799 Ft/kg | 17 999 Ft/kg Royal friss hízott liba máj |
| Auchan | 1 899 Ft/kg | 14 959 Ft/kg |
| Spar | – | 18 999 Ft/kg |
Érdemes feliratkozni hírlevelünkre is, melyben heti rendszerességgel megtalálhatóak a szupermarketek legfrissebb, akciós ajánlatai is.
Tudtad? Facebookon, Instagramon vagy akár Viberen is értesülhetsz legújabb tartalmainkról! Friss hírek, akciók, spórolási tippek, pénztárcabarát trükkök és házi praktikák egy helyen!
(Fotó: Getty Images)