A Lidl, az Aldi és a Tesco után az Auchan is beszállt a versenybe, és különleges kedvezményekkel próbálja magához csábítani a nyugdíjasokat. Az áruházlánc november végéig tartó akciója lehetőséget ad arra, hogy az állami 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány akár megduplázódjon – írja a Pénzcentrum.

Ugyanis a nyugdíjasok által beváltható utalvány összegének megfelelő pontot írnak jóvá a vásárlóknak a Bizalomkártyán, ha azt az Auchan áruházaiban költik el. A rendszer működése egyszerű: minden beváltott utalvány után az adott vásárlás végösszegének 10 százalékát kapják vissza pontban, legfeljebb 3000 forintig.

Élelmiszer-utalvány: óriásit robbant az Auchan, tovább erősíti a konkurencia harcot.

Az Auchan nagy dobása

Ha valaki minden alkalommal csak egy utalványt használ fel, tíz vásárlás során, együttesen akár 30 ezer forint értékű Bizalompontot is összegyűjthet, amelyet később egyben is levásárolhat. De valóban fontos, hogy alkalmanként ilyenkor egyetlen utalványt vegyen igénybe készpénzzel együtt, viszont maximalizálja a vásárlás összegét, hogy a 10 százaléka kijöjjön 3000 forintra.

Az utalványokat a posta már kézbesíti, október közepéig minden jogosult megkapja. Ez azt jelenti, hogy még azoknak is másfél hónapjuk van az akció kihasználására, akikhez később érkezik meg a támogatás.

Az élelmiszer-utalványokat nemcsak a nyugdíjasok, hanem más nyugdíjszerű ellátásban részesülők – például a fogyatékossággal élők – is felhasználhatják. Az utalványok 2025. december 31-ig érvényesek, és hideg élelmiszerekre költhetők el. Fontos tudni, hogy készpénzre nem válthatók, visszajáró nem adható belőlük, és nem névre szólnak, így bárki beválthatja őket.

Verseny a nyugdíjasokért, már az Auchan üzleteiben is

A nyugdíjasoknak szánt 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok kézbesítése szeptember 1-én kezdődött: először Budapesten, majd irányítószám szerint haladva szállítják ki őket. A címzettek tíz napig a postán is átvehetik az utalványokat, november közepéig pedig újraküldést kérhetnek.

nyugdíjasok több mint 70 milliárd forintot költhetnek el az utalványokkal, ezért az áruházláncok sorra akciókkal igyekeznek magukhoz csábítani a vásárlókat.

Az Aldi és a Lidl, valamint a Tesco is bejelentette: különleges akciókkal és kedvezményekkel várják azokat, akik utalvánnyal vásárolnának.

„A kedvezmények és akciók alkalmasak lehetnek arra, hogy “új törzsvásárlókat szerezzenek” – mondta az OKSZ főtitkára. Ezért várhatóan további árengedményekre is számíthatunk a december 31-ig tartó időszak során, ameddig az utalványok felhasználhatók. Erről bővebben ITT olvashatsz!

Neked mi a véleményed a témáról? Írd meg kommentben az Akciós-Újság Facebook oldalán!

Érdemes feliratkozni hírlevelünkre is, melyben heti rendszerességgel megtalálhatóak a szupermarketek legfrissebb, akciós ajánlatai is.

Tudtad? Facebookon, Instagramon vagy akár Viberen is értesülhetsz legújabb tartalmainkról! Friss hírek, akciók, spórolási tippek, pénztárcabarát trükkök és házi praktikák egy helyen!

Ezt olvastad már?

(Fotó: Getty Images)

via