A havi infláció 2025 júniusában csupán 0,1 százalékos volt, de a részleteket nézve a lista élére egyértelműen a dinnye került, ami 383 forintról 686 forintra ugrott kilónként – ez több mint 300 forintos emelkedés és több mint 79 százalékos drágulás. A második helyen a marhahús (rostélyos) áll, amely kilónként 890 forinttal drágult májushoz képest – így jelenleg 5 830 forintba kerül, ami 18 százalékos emelkedést jelent.
A vöröshagyma ára 478 forintról 539 forintra nőtt, ami 12,8 százalékos havi drágulás. Az alma és a citrom is ismét felkerültek a listára, ezúttal havi bontásban is: előbbi 11,1 százalékkal, utóbbi pedig 10,3 százalékkal lett drágább májushoz képest. Ez arra utal, hogy a gyümölcspultoknál most tényleg mélyebbre kell nyúlni a pénztárcába – és ez már nem csak éves távlatban érzékelhető.
A gyümölcsök közül a citrom mutatott látványos drágulást: kilónként 997 forintról 1280-ra nőtt az ára, ami 28,4 százalékos emelkedés és 283 forintnyi pluszköltség. Ezt követte a narancs, amelynek kilónkénti ára 793 forintról 1010 forintra nőtt – ez szintén komoly, 27,4 százalékos drágulás. A tizedik helyre pedig egy újabb alaptermék, a tojás került, amelynek 10 darabos csomagja tavaly ilyenkor még 697 forintba került, most viszont már 879-be – ez 26,1 százalékos áremelkedés, ami 182 forinttal többet jelent ugyanazért a mennyiségért.
Nem újdonság, hogy az étolaj ára ismét elindult felfelé: a napraforgó-étolaj literje már 829 forintba kerül, míg egy évvel korábban még csak 640 volt – ez 29,5 százalékos növekedés, 189 forinttal többet kérnek ugyanazért az üvegért. A tartós UHT tej literenkénti ára 318 forintról 411-re nőtt, ami szintén majdnem 30 százalékos emelkedés. A 2,8%-os zsírtartalmú, dobozos változat az egyik leggyakrabban vásárolt tejféle, így a 93 forintos különbség sok család pénztárcáját érinti – írja elemzésében a Pénzcentrum.
Kezdetben a hideg tavasz miatt nagyon szűkös volt a kínálat, a fóliákból kikerülő hazai dinnyét 400-500 forintos kilónkénti áron lehetett értékesíteni. A berobbanó hőségben azonban felgyorsult a gyümölcsök érése, és július 10-ére egyszerre nagyon sok termelőnek lesz kész áruja, amit napokon belül el kell adni.
A termelők borúlátóak, mert az a hír járja, hogy a felvásárlók csak 110–120 forintot fizetnének a dinnye kilójáért, július 10. utánra pedig az az összeg meg is feleződhet.
A dinnyetermelők most még a tavalyi árszintnél 25%-kal magasabb összegért tudják eladni a dinnyéjüket az őstermelői piacon, de attól tartanak, hogy július közepe és augusztus 10. között összeomlik a most még jó piac.
Érdemes feliratkozni hírlevelünkre, melyben heti rendszerességgel megtalálhatóak a szupermarketek legfrissebb, akciós ajánlatai is.
(Fotó: Getty Images)
A hazai dinnyetermelők szerint napokon belül bedőlnek a szépen indult árak, mivel a hőség miatt összecsúsznak a régiós érésidők, és bombaként robban be az idei kínálat – írja a MezőHír.
Kezdetben a hideg tavasz miatt nagyon szűkös volt a kínálat, a fóliákból kikerülő hazai dinnyét 400-500 forintos kilónkénti áron lehetett értékesíteni. A berobbanó hőségben azonban felgyorsult a gyümölcsök érése, és július 10-ére egyszerre nagyon sok termelőnek lesz kész áruja, amit napokon belül el kell adni.
„Nincs annyi szállítókapacitás és kereslet, ami ezt felvenné”
– vélekedik egy Medgyesegyháza környéki termelő, aki úgy látja, nemcsak a békési dinnyéből lesz egyszerre sok, hanem nagyon gyorsan rájuk fog futni a nyírségi termés is.
A termelők borúlátóak, mert az a hír járja, hogy a felvásárlók csak 110–120 forintot fizetnének a dinnye kilójáért, július 10. utánra pedig az az összeg meg is feleződhet.
A dinnyetermelők most még a tavalyi árszintnél 25%-kal magasabb összegért tudják eladni a dinnyéjüket az őstermelői piacon, de attól tartanak, hogy július közepe és augusztus 10. között összeomlik a most még jó piac.
A hőstressz miatt idén kicsit kisebb méretűek a dinnyék, valamivel kisebbek a hektáronkénti átlagok. A termelés 2,5–3 millió forintos hektárköltsége mellett így nagyon kell koncentrálni a piaci üresjárataira – enélkül nem nyereséges a dinnye.
Teljesen mindegy, hogy a dinnye héja világosabb, sötétebb, csíkos vagy foltos, az egyik legfontosabb szempont mind közül az, hogy ne legyen sérült vagy matt. A jó minőségű görögdinnye héja ugyanis minden esetben fényes, nincsenek rajta repedések vagy puha foltok.
A legtöbben meg sem veszik, ha a dinnye héján egy világosabb, sárgás foltot látnak, pedig ez egy jó jel! Ez a sárga folt ugyanis annak a helynek a nyoma, ahol a dinnye a földön feküdt, és nem érte a napfény. Minél sötétebb sárga ez a folt, annál jobb ugyanis ez azt jelzi, hogy a dinnye hosszú ideig érett a napon, tehát biztosan édes, zamatos ízű.
Talán a legismertebb módszer egyike a dinnye kopogtatása. Ha tompa, mély kongó hangot hallasz, akkor nagy valószínűséggel jó dinnyét választottál, hiszen a dinnye belseje érett és lédús.
Lapozd át a legfrissebb akciós újságokat.
(Fotó: Getty Images)
Mi sem jelzi jobban a nyár közeledtét, mint az a tény, hogy jövő héten több áruházláncban is akciós áron jelenik meg a meleg évszak egyik nagy slágergyümölcse, a görögdinnye, amely hiszen frissítő, édes és tele van vízzel, ami tökéletesen hidratál a forró napokon.
A hazai görögdinnye a szezon közepén tavaly 190-250 forintos kilós áron volt kapható, de idén május elején ennél még jóval többet kell kiadnunk érte.
A május 8-tól érvényes akciós újságok szerint
Fontos megjegyezni, hogy ezek még minden valószínűség szerint külföldi görögdinnyék, a hazai a termelők júniusban szokták elvinni első szállítmányaikat a boltok raktáraiba.
A Nébih korábbi cikke szerint eA csíkos héjú fajtáknál az érett állapotot jelzi a ‒ világosabb csíkoknál megjelenő ‒ halvány vajszín. A sokak által emlegetett kongó hang azonban félrevezető lehet, ugyanis nem feltétlenül az érettségét jelzi, hanem utalhat csupán arra, hogy az adott gyümölcsnek magas a víztartalma.
Fotó: Getty Images